Este mikor haza ért, a felesége még fent volt- megüzente – mintha akart volna neki mondani valamit. Aztán nagy sokára jött az üzenet, amit csak másnap olvastam. Rajtam veszekedtek, mert ő tisztázni akarja ezt a helyzetet velem, nem akarja hogy bármilyen rossz érzésem legyen, és ezt előtte is vállalja. Jól esett hogy kiáll mellettem, de rossz érzés volt, hogy miattam veszekszenek, hogy egy feleség miattam sír.
Sokat szoktam gondolkodni azon, hogy milyen az egyik illetve a másik oldalon lenni: szerető kontra feleség, mit érez az egyik és mit a másik?!
De én mindig csak a saját oldalamon megtapasztalt érzésekről tudok írni, mégis azt gondolom, egy szerető sosem versenyezhet A Feleséggel, mert annak van egy nagy és felülmúlhatatlan előnye, mégpedig, hogy szerelmének tárgya végül minden nap végén haza megy, – a felesség mellé – haza, oda, mellé! Mert a nap vége – történjen közben akármi is – mindig ez; a szeretőtől elköszön, s a feleséghez haza tér. S ha ezt ő nem tudja kihasználni, nem tudja előnyére fordítani, akkor már tényleg nagy baj van. S egyáltalán, hogyan jutottak odáig, hogy valaki másra vágyjon? Persze én nem a szélsőséges, beteges nőcsábászokról beszélek, akik minden héten mással csalják meg a feleségeiket, nem! Én olyan házasságról beszélek, ahol a férj, valamiben óriási hiányt szenved, és végül hosszú vívódás után elég önzővé válik ahhoz, hogy lépni merjen, s más mellett keressen boldogságot.
Ilyen dolgokon elmélkedem, mert most valahogy nyugalom van körülöttem, nincsenek új hírek, mintha kezdene csendesedni a vihar – de még messze a nap vége.
Kommentek