Fekszem ezen a nagy ágyon, egyedül, középen, a TV megy-látom, hallom- mégis valamiféle megmagyarázhatatlan csend zúg bennem.
Mert igen, a csend ilyet is tud…mikor szólnál valakihez, de hiába, mert nincs melletted senki, mikor boldogan kihúzódnál az ágy szélére, hogy ő is elférjen melletted, de hiába mert egyedül vagy, s az ágy egy része mindig érintetlen marad. Mikor meredsz a sötét semmibe, és üveges tekintettel azt kérdezed, miért nincs MOST, ITT, VELED?!
Hát ilyen a csend, ami zúg: semmilyen és üres