Egy szerető naplója

Baljós gondolatok

Magamhoz képest nagyon korán van-reggel! Érzem hogy tudnék még aludni,mert a szemem szinte még fáj az álmosságtól, de az agyam már beindult és tudom, hogy ebbél már nem lesz alvás! Tegnap sokat beszéltünk telefonon, és bár semmiségnek hangzik, de újjabb szintre jutott; már a buszról is felhív, ami viszi őket munkába/haza, és nem foglalkozik azzal,… Tovább »

Délelőtti randevú

A hetem vele kezdődött. Együtt töltöttül a délelőttöt. Nagyon jó volt. Újra megbésztük a hétvégén történteket. Persze nem tudtam nem megkérdezni hogy szombat óta beszélt-e azzal a bizonyos lánnyal. Őszinte volt, elmondta hogy két üzenetváltás történt köztük. Azt hiszem már nem zavar, mert hiszek benne, bennünk! Persze tudom, hogy az ördög sosem alszik, és nő… Tovább »

Telefonos beszélgetés

Egész nap esett, s ez meghatározta a kedvemet is. Hisztis vagyok, nyűgös, nem találom a helyem. – és tényleg három napig tart a csoda, hisz tegnap óta nem történt semmi. Vajon hány ilyen lesz még? Ez az első, csak egy gyenge bemelegítés volt, tudom, érzem, és félek a következőtől. Ma mintha tényleg nem lenne mit… Tovább »

Elkezdődött

Csak nézem a feldúlt ágyat, itt járt, jó volt, imádtam minden másodpercét, de elmúlt és ráadásul még azt a kis örömöt is elvették tőlünk, hogy boldog bizsergéssel gondoljunk a mára. Már hazafelé tartott, mikor kaptam egy üzenetet: “ NEM IS SZERETNÉM HA AZ UTAMBA KERÜLNÉL!!!! Csak kíváncsi voltam ki az a ribanc aki szétzúz egy családot!”… Tovább »

Mi is történt?

A pénteken történek kicsit kiborítottak. Így visszanézve már nem is tűnik olyan nagy dolognak. Annyi volt csupán, hogy egymástól függetlenül, de mégis együtt, elmentünk egy koncertre. Ő a lányával én egyedül. Már nagyon rég készültünk erre az estére, mert abban bíztunk, hogy nagyon jól fog sikerülni, és hogy én meg a lánya, jól megértük majd… Tovább »

Játékos nap

Ma játékos kedvemben vagyok, és játszok vele. Pucér képeket küldök neki magamról, a cicimról, a vadító szemeimről… (Ezt ő mondta) A meztelenség megőríti, beindítja, érzem még ilyen távolságból is, hogy egyszerűen szétfeszítik a vágyai, és én ezt nagyon imádom! Imádom, mert ezekből tudom, hogy még mindig borzasztóan nagy hatással vagyok rá, hogy még mindig felizgatja… Tovább »

Megéri?

Kezdem megszokni, hogy olyan a kapcsolatunk, mint egy hullámmedence, ahol a víz állandóan mozgásban van, egyszer fent, egyszer lent…van hogy jól bírom, van hogy bele halni készülök… olyan kedvetlen vagyok. Nem is tudom, mi lenne most jó, talán attól sem lenne jobb, ha itt lenne, talán semmi nem segíthet ma rajta. A fenébe, hogy utálok… Tovább »

A nagy vágy

…hát, a tegnaphoz képest, ma még jobban hiányzik. Különös, nem tudom megmagyarázni, hogy miért, de úgy érzem, sosem szerettem még ennyire, mint most. Sokszor azon kapom magam hogy a pici babákat nézem, és arról képzelődöm, hogy megadom neki azt, amire a legjobban vágyik, egy kisfiút. Nem mondom, hogy fel vagyok rá készülve, de azt igen,… Tovább »

Csodás találkozás

Vártam a mát, a héten a ma volt az én napom, a mi napunk! Találkoztunk, nálam járt, átölelt, simogatott, szeretgetett egy egész délelőttön át. Vannak jó és rossz találkozásaink, a mai jó volt, sőt tökéletes. Boldog voltam, nagyon boldog. Ha délelőtt jön, szinte ő ébreszt, az arcom még gyűrött az ágytól, a hajam kócos, a hangom… Tovább »

Tegnap és ma

Tegnap este mindketten hivatalosak voltunk egy buliba. Mindketten ott voltunk, de mégsem együtt, csak mint barátok érintkeztünk egymással, pedig szívem szerint  akkor és ott  a világ arcába vágtam volna, hogy ő az enyém, de nem tehettem. Tudjátok milyen az, amikor tánc közben megérint a másik – miért is ne tenné, hisz táncoltok – de neked… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!