Most nézem…majd egy év telt el az utolsó itteni bejegyzésem óta… hogy szalad az idő, mennyi mindenen vagyok már túl, és még mennyi minden van előttem, előttünk.
Aki esetleg olvasta a facebook-os utolsó bejegyzésem – restellem, de oda is nagyon ritkán írok – az tudja, hogy ma már nem vagyok szerető, nem vagyok második, csak én vagyok, az egyetlen vagyok, az első! Bizony! Tényleg megtörtént! Nem tudom, hogy azért-e mert annyira nagyon akartuk egymást, vagy mert egyszerűen ennek így kellett lennie, esetleg mindkettő, de a lényeg hogy így van.
Igazából azt kell hogy mondjam, neki kellett többet tennie, hisz le kellett zárni azt ami elől hozzám menekült, és mindezt közben úgy hogy a lánya a lehető legkisebb mértékben sérüljön. Mert ennek a történetnek – azon túl, hogy elveszít engem, ha nem lép – ez volt a legnagyobb dilemmája, a kislány volt a legnagyobb félelme, hogyha elhagyja az anyját, akkor azt a gyerek úgy éli meg, hogy őt is elhagyta…
Furcsa, hogy mikor már azt hiszi a szerető – vagyis ez esetben én – hogy nincs több küzdelem, nincs több átsírt éjszaka, akkor egy ilyen szituációban hirtelen szembesülsz a durva valósággal; a harcaid még korán sem értek véget!
Szeptember óta immár hivatalosan is egy pár vagyunk, sok jó történt velünk, barátok és rokonok, szülők, már mind tudják, sőt megtörtént a személyes találkozás is! igazán nagy negatívum nem ért minket, pedig mindketten féltünk leginkább a szülők reakciójától, mert ők picit még maradiak, picit nehezebben fogadják el a változást, picit nehezebben alkalmazkodnak az új helyzethez, de könnyebb volt mint reméltem.
Kivéve egyet a gyereket! Volt néhány találkozás, de minden erőfeszítés hiábavaló – legalábbis így érzem. És érzek még valamit, hogy az elhagyott, megalázottnak érzett másik nő – a volt feleség – most minden erejével azon van hogy valamiféle elégtételt vegyen magának, s ebben a gyerek befolyásolása a legnagyobb fegyvere ezidáig!
Igye
kszem ezen túl rendszeresen írni újra! Ha mégsem tenném, zaklassatok nyugodtan a facebook oldalon!
És még valami, ez a szerető státusz egyáltalán nem egy misztikus, megfoghatatlan, mocskos dolog, legalábbis nem az a fajta szerető akik a legtöbbem vagyunk! Mert a legtöbb női szerető nem csak egy kalandra vágyott, egy izgalmas éjszakára, hanem igazi érzésekre, szerelemre, egy helyre ahol önmagáért szeretik.
Szia! Örülök, hogy újra itt vagy és újra írsz. Annak is örülök, hogy sikerült kilépned a szeretői státuszból és boldogak vagytok együtt. Ritka sikertörténet a tietek, hogy a párod meg merte hozni ezt a döntést a saját boldogságáért! A gyereknek mindenképp az lenne a legjobb, ha békesség lenne és nem kellene úgy éreznie, hogy elveszített valamit, hanem inkább nyert egy új családot is. Idővel a volt feleség is belátja ezt, csak most még túl erős a fájdalom és elkeseredés benne.