Egyszerű hétköznapi szerda, a hét közepe és egyben a hét legunalmasabb napja volt a ma.
Lassan tényleg itt az ő
sz, mert ma az idő is olyan szomorkás, borús, esős…semmilyen volt, és ez ránk is jellemző volt. Egyikőnk sem sziporkázott, persze beszéltünk és üzentünk egymásnak, de…talán egyszer ilyenek lesznek majd a hétköznapjaink ha már együtt élünk? Ha nem is az összes de biztos lesz ilyen is.
Főleg úgy, hogy beteg, megfázott, lázas, fáj a torka és nincs ereje. Ilyenkor volna csak igazán jó mellette lenni. Meggyőződni róla, hogy megitta-e a Neocitránt, vagy csak kiborítottam, hogy nyakig van-e takarózva vagy valahol kikandikál a lába a takaró alól, hogy minden ott van-e a keze ügyében, vagy szüksége van esetleg még valamire?! Szeretnék mellette lenni, mert úgy érzem csak akkor kap meg mindent ha én vagyok ott vele.
Arról nem is beszélve, hogy esetleg jól esne neki ha hozzá bújhatna valakihez, ha megsimogatnák, ha csatornát váltanának helyette, mert nem akarja kidugni a kezét a takaró alól…ilyen apróságok jutnak eszembe… és ettől talán ez a ma, mégsem olyan szürke nap…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: