Az élet visszaadja…

Már nem is nagyon tudom folytatni a tegnapi napot.
Azt hiszem végül mindent megbeszéltünk és rájött hogy bőven lesz még lehetősége meglepni ilyen és ehhez hasonló dolgokkal. De nagyon jól esik, hogy így figyel rám, hogy megjegyez mindent amit mondok, és ő akar az lenni, aki megvalósítja a picike hétköznapi vágyaimat.

Tudom, hogy ilyen szempontból tökéletes férfi, csak ne lenne az a nagy bibi hogy felesége van…

…és ma, ma ismét a múltam kísért, a régi viszonyom, a régi dühös feleség… Istenem sosem lesz már vége?
Reggel figyelmeztettek, hogy számítsak rá, megjelenhet. De miért? Annyiszor megvívtam már vele ezt a csatát, annyiszor a szemébe néztem már és bocsánatot kértem tőle, annyiszor elmondtam már, hogy tőlem nem kell féltenie a férjét, annyiszor próbáltam már meggyőzni arról, hogy lépjen tovább, hogy legyen igazi nő és ne a múltban éljen, hanem a jelben és jövőben bízzon.

Van abban valami, hogy az élet visszaadja, hogy az élet megleckéztet, hogy árnyként emlékeztet a hibáidra, s aztán képen töröl értük, csak hogy tudd, hol a helyed.