Nem tudom mi volt velem tegnap este, mintha valami hiányzott volna…nem tudom, néha érzek így, nem tudok megmagyarázni dolgokat, de aztán elmúlik és másnap megy minden tovább – így is volt.
Gary Moore szól a háttérben. Valahogy minden hangulatomra van egy szám, ami elmondja mit is érzek. Most a Need you love so bad szól. – ezt különösen szeretem. Valahogy mindig akkor hallgatom, ha nagyon hiányzik. Butaság, tudom, de becsukom a szemem, és elképzelem ahogy táncolunk erre a számra; szorosan egymáshoz simulva. – és szinte andalgunk a tánctéren. Nem történik semmi jelentőségteljes, csupán csak egy férfi és egy nő táncol együtt, és aki látja őket, látja azt is hogy mennyire fontosak egymásnak. Vannak dolgok, amiket csak elcsúfít a kimondott szó, felesleges, szinte már szentség törés. Mert a lényeg megmutatkozik a tettekben, egy simogatásban, egy kézfogásban, egy mosolyban, ahogy a másik szemébe nézek, úgy igazán- hogy szinte már a lényéig hatolok. – hát ez a tánc is egy ilyen szavak nélküli vallomás.
Ma csak keveset beszéltünk,tudom hogy ezért is hiányzik. De sok munkám volt, nem tudtam annyit nyomkodni a telefonom, bár így nap végére már nem érem be a bepötyögött szavakkal, a hangját akarom, AKAROM! VÁGYOM!
Igazából nincs is miről beszámolnom, történni, nem történt semmi – olyan. De az az üzenet minden nap eszembe jut, sokszor meg is nézem, már kívülről tudom, és arra gondolok, hasonló üzenetekből lesz még bőven…s ezt az egész naplót azért kezdtem el írni, hogy a hozzá hasonlók ráébredjenek, mi sem vagyunk mások mint ők, csupán csak szeretni akarunk…de ma az jutott eszembe, hogy az ilyen üzenetek írói már eleve elítéltek minket, s esélyt sem adtak arra, hogy megmutathassuk, valójában nem akarunk mi semmi rosszat, s a legkevésbé célunk, hogy feldúljuk mások életét.
Én mégis írok Nekik s Nektek, mindenkinek, mert jól esik.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: