Csendes nap

Csendes napunk volt. Eseménymentes. Reggel mikor felkeltem, egy szép hosszú üzenet várt, nagyon sok mindent leírt. A félelmeit, hogy mit szeretne velem, hogy még mindig a legutolsó találkozásunk él benne, mert annyira boldog volt velem minden perce. Talál már kezditek úgy érezni, hogy ilyen nincs is, és hogy ez nem lehet igaz, pedig de, nagyon is igaz! Ő tényleg ilyen, ő tényleg ennyire ragaszkodó és nála odaadóbb emberrel még nem találkoztam. Sosem voltam még ilyen biztos magamban és abban, hogy ő a nekem való. Hihetetlen és egyszerre félelmetes, hogy létezik ilyen, hogy van aki ennyire nagy hatással van rám, aki szinte már helyettem is tudja mi a jó nekem, s rávezet a helyes irányra, időt és lehetőséget teremt arra, hogy rájöjjek mit kell tennem! Nem akar rajtam vagy bennem semmit sem megváltoztatni, de ha nekem változásra van szükségem támogat benne. Mindannyian megérdemeljük, hogy szeressenek minket, hogy valaki felfedezzen minket, hogy valaki ránk aggassa azokat a bizonyos szárnyakat, s megtanítson repülni, nem félve attól, hogy ha aztán egy nap majd nem térünk vissza, mert máshol szállunk le. Butaság, az ember mindig vissza tér oda, ahol táplálják a lelkét, az önbizalmát, ahol törődnek vele, ahol szeretik.
Persze a mi csodálatos kapcsolatunknak is van egy óriási hibája! Tudom én jól, de hiszek bennünk, még mindig hiszek bennünk.