Még mindig ugyanaz a nap

És milyen nagyon hosszú volt, igazából még mindig tart.
Csak ülök itt a fotelben, és nem térek magamhoz. Egyenlőre még szinte egyetlen kérdésemre sincs válasz, és igazából azt sem sikerült még felmérnem, hogy mekkora a baj, mert nem tudom, hogy ki mit tud.
Csak találgatok és próbálok esős maradni, hisz még csak most kezdődött, sőt, szinte még el sem kezdődött. Egyszer már túléltem, másodszorra miért ne menne? úgy érzem tudom, hogy mi vár rám, és ettől talán még félelmetesebb. Ugyanakkor, ez a kapcsolat, ez a szeretői státusz, ez a helyzet amiben most vagyok, egészen más, mint az előző. Akkor tudtam, hogy minden hiába, tudtam hogy nem lehet közös jövőnk – s ő ezzel soha nem is hitegetett – de most, most őt, komolyan, igazán nagyon szeretem, én vele képzelem el a jövőm. Akarom, vágyok rá, de nem akarok neki fájdalmat okozni, szenvedélyt, semmi rosszat, csakis jót, és örömet, boldogságot. Féltem őt, és félek.Mert tudom, hogy innentől kezdve borzasztó gyorsan peregnek majd az események, olyan gyorsan, hogy szinte fel sem tudjuk majd dolgozni, és ez megviseli az embert…

Most tart épp hazafelé. Vajon mi vár rá otthon? Mert este beszéltek, és akkor teljesen átlagos beszélgetést folytattak – mintha mi sem történt volna, mintha semmiről sem tudna. De én ezt nem akarom elhinni. Nem tudom elképzelni, hogy ne tudjon a történtekről, hogy ne legyen köze hozzájuk! Sosem volt vele őszinte, még most sem képes arra, hogy az igazat mondja, a valódi érzéseit, az őszinte sérelmeit, elképzeléseit, és főleg hogy szembe nézzen a valósággal. Közben persze a világ az ő pártját fogja, szegény megcsalt feleség, szemét férj, mocskos szerető, ezek a jelzők illetik a történetem főszereplőit, ezek vagyunk mi, hárman…a világ szemében. És ott a van még egy fontos mellékszereplő, egy gyermek. Vajon ő hogyan fogja mindezt megélni?

Buta felnőttek, gusztustalan játékai és a szerelem utáni vágy…veszedelmes kombináció.