Ott toporgok abban a bizonyos útelágazásban

Az életem lassan fordulóponthoz érkezik, ott toporgok, abban a  bizonyos útelágazásban és jelre várok, amiből eldönthetem merre tovább. Én tudom, hogy mit akarok, – vele képzelem el a jövőmet – de bizonyosságot akarok arról, hogy ezt ő is így gondolja, érezni, tudni, látni akarom, hogy a jövőm valóban mellette van. És ebben csak ő erősíthet meg…de valahogy a tőle jövő megerősítés félét nem érzem elégnek, ahhoz hogy meghozzak egy olyan döntést, amit egyébként – ha ő nem lenne – akkor nem tennék meg, de érte kész vagyok arra a lépésre is…

Mintha nem lenne elég határozott. Abban nem kételkedem, hogy nagyon szeret, hogy kettőnkről álmodozik, de vannak helyzetek, amikor nem elég álmodozni, mert földhözragadt ronda bizonyítékra vágyunk, amik megerősítenek abban, hogy helyesen fogunk dönteni, akkor ha úgy teszünk, ahogy egyébként nem tennénk…

S hogy végül mire jutottam? S hogy miről is beszélek pontosan? Mindent elmesélek…