Gyűlölöm…

Gyűlölöm az ígéreteket!

Gyűlölöm az ajándéktáskát, ami mered rám tele a neked szánt ajándékokkal, amiket nem vittél el!

Gyűlölöm hogy a telefonom tele van a képeinkkel!

Gyűlölöm hogy a szívem tele van keserűséggel és elfojtott, elnyomott érzésekkel!

Gyűlölöm hogy hangosan zokogok és te ne nem vagy itt velem!

Gyűlölöm a feleséged!

Gyűlölöm magam hogy meging itt tartok, hogy nem tudom kiirtani magamból a kétségeket!

Gyűlölöm hogy tőled függ a boldogságom!

De legjobban azt gyűlölöm hogy téged nem tudlak gyűlölni, hogy ha meglátlak elmúlik minden haragom és elfelejtem majd ezeket a perceket! És te majd megcsókolsz és megy minden tovább.

Ez aztán a szenvedélyes viharos szerelem! Ma a pokolba dobsz holnap meg a mennyekbe repítesz!

De most. Ma először úgy érzem hogy nem bírom tovább!

Összeroppanok! Meg is történt!

Végig sírtam a buszon és a tus alatt, és a telefonban és most is hangosan zokogok, mert jól esik, mert ha nem tehetném meg beledöglenék mint egy kóbor kutya. Mit szépítsem az amúgy sem szép érzéseket!

Mikor azt írtad 8-kor hogy nem tudsz nem rám gondolni,  és hogy szeretsz, nem írtam mert olyat mondtam volna ami fáj, de már nem bírom visszatartani magamban, mert megmérgez ez a sok elfojtott, lenyelt bánat!

Tudom hogy ebben a pillanatban rontok el mindent és talán veszítelek el, mert fájó megbocsáthatatlan dolgokat írtam feljebb, de arra a mondatra azt válaszoltam gondolatban, hogy ha igazán szeretnél velem lennél!

Nem bírom tovább!
Mikor alszom már el?
Kiborultam!
Elfogytam!
Békére vágyom!