Vannak helyzetek…

Utálom hogy ennyire hiányzik!

Elmeséltük egymásnak a napunkat, hogy kinek miért volt jó, hogy mit látott az interneten, hogy melyik az új kedvenc álomtárgy amit egyszer meg kell venni… Aztán elmondtam neki hogy fagyizni hívtak. Egy srác, akit nem rég ismertem meg…és bevallottam neki h szimpatikusnak találom…egy darabig csend volt a vonal túlsó végén, éreztem hogy nem esik neki jól ilyet hallani. Azt mondtam neki:
– Nem hiszem hogy egy fagyi olyan óriási bűn lenne. Nekem csak egyszerűen jól esik hogy nem kell egyedül lennem, és hogy történik velem valami új, valami más.
Azt felelte, hogy ezzel tisztában van, és hogy nem a srácra hanem a szituációra féltékeny, mert ő ezt nem teheti meg.
Feltettem neki a kérdést, hogy mondja meg mit csináljak? mit szeretne? Ne menjek el?
Válasz, közömbösen és határozottan:
-Ezt neked kell eldöntened.
És ekkor dühös lettem, de nem mondtam ki mire gondolok,pedig szívem szerint vádaskodva és önzőn az arcába vágtam volna, hogy
– Na látod azt végre te is eldönthetnéd hogy mit akarsz! Dönthetnél végre arról hogy hogyan folytatod tovább az életed! Velem vagy nélkülem! Tessék! Dönts! Most! És lépj valamerre, mindegy hogy merre, csak lépj már az Istenért!!!

Vannak helyzetek, amikor először tudnunk kell hallgatni, s csak azután beszélni. Ezt tettem, mert nem akarom belőle kikényszeríteni a lépéseket, magától kell megtennie, és önmagáért, nem pedig értem.