Nem számolom már hány hónap, év telt el azóta, hogy egyedül vagyok. Csak azt tudom, hogy számtalan szabad férfi környékezett már meg,
más-más céllal és módon, én mégsem közülük választottam, immár másodszorra, hanem azokból, akik mellett nem tudok igazán ragyogni és kiteljesedni, mert egészen egyszerűen nincsenek egyedül.
Én mégis, őt akartam, egyedül csak ő tudott hozzám közel férkőzni, csak neki nyitottam ki az ajtókat, tőle voltam boldog, az ő csókjai bizsergettek meg, az ő érintése volt az én drogom – Istenem, olyan nagyon sokáig, és olyan nagyon eltántoríthatatlanul szerettem őt. De ami először izgalmas és mámorító, az idővel kevéssé és fájdalmassá válik attól, hogy én többre vágytam. attól hogy egészen akartam, csak magamnak.
Sokáig még magamnak sem mertem bevallani. Egyre csak azt ismételgettem magamban, hogy ez csupán csak szex, hogy az eszeddel irányíts, nyomd el a szíved! – de hiába volt.
Szerető lettem, az a fajta, aki emészti magát, aki minden este úgy fekszik le, hogy holnap
– Holnap ELENGEDEM!
De reggel úgy keltem:
– Kell nekem!
Nem lehet így élni! ez felemészt. Nem tudom ide leírni mindazt a sok szélsőséges érzést, amit ilyenkor érez az ember.
Remegve várom, hogy megérkezzen, elviselem, hogy el kell mennie minden alkalommal, de összetörök, ha valami miatt nem tud jönni. gyűlölök rá gondolni, hogy a saját otthonában egy másik nő mellé fekszik le minden áldott este, hogy megsimogatja az arcát, azzal a kezével, ami azelőtt engem érintett…
Tudtam, és egy idő után már éreztem, hogy fáj ez a kapcsolat, de azt is tudtam, hogy még nem tudom őt elengedni
De az idő telt, a fájdalom meg csak dagadt bennem, míg nem egy nap arra eszméltem, már nem úgy fáj kevésbé ha velem van, hanem úgy, ha nincs velem, mert képtelen voltam tovább élte holt terében bujkálni.
Kevés volt a heti egy óra, ami rám jutott, nem értem már be a szenvedélyes létezéssel, többet akartam, meghitt varázslatot, és sok időt, csak vele, csak nekem… hát vége lett.
Néha úgy érzem, még nem egészen, mert még mindig gondolok rá, felidézem, eszembe jut egy zenéről, egy szóról, egy gesztusról.
De az ember túlélésre teremtetett. mész tovább, mert élned kell, dolgozni, menni…létezni…lenni…immár nélküle.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: